N em az a gond, hogy harcolunk a saját meggyőződésünkből fakadó igazságért, hanem az, hogy elfeledkezünk arról, hogy mások ugyanígy harcolnak a sajátjukért. Így tehát az egyetlen híd, ami összeköti az egymással szemben állókat, a szeretet: elfogadni és segíteni a másikat akkor is, ha más igazságot vall, mint én.
Szívemből szól Dr House
Egy autista kisgyerek vizsgálata közben.
Wilson: Mindössze a remény élteti a szüleit.
House: Nem, a remény nyomorba dönti őket. Inkább venniük kéne egy kokker spánielt. Egy kutya a szemükbe nézne, csóválná a farkát, ha boldog, nyalná az arcukat, szeretné őket.
Cameron: Baj, hogy normális gyereket szeretnének? Normális, ha normálisra vágynak.
House: Úgy beszél, mint egy igazi kör királynő. Csinos, felső tízezres emberek megrajzolnak egy cuki kis kört. Aki a körben van, az normális, aki a körön kívül van, azt ütni kell. Újrakonfigurálni, hogy őket is a körbe hozhassák. Aki kudarcot val, intézetbe kerül, vagy még rosszabb, szánják.
Cameron: Hiba sajnálatot érezni a srác iránt?
House: Miért érez sajnálatot az iránt, aki kimarad a hülye formalitások világából, ami semmit mondó, őszíntétlen, és épp ezért megalázó. A srácnak nem kell tettetnie, hogy érdekli más hátfájása, váladéka, vagy a nagymama viszketése. Képzelje el milyen felszabadító úgy élni, hogy mentesek vagyunk a társadalmi agyzsibbasztástól. Én nem sajnálom őt, irígylem.
Hedonizmus
Senki nem érti, legalább is, nagyon kevesen. Az ember semmit nem változott az elmúlt évezredek során. Amikor itt volt a földön, mindent megtett az emberekért. Meggyógyította az összes betegségüket, kiűzte ördögeiket, tanította őket, és megpróbálta megvilágítani a számukra, hogy ki is az Isten, és mennyire nagyon szereti ez az Isten az embereket. És megértették az emberek? Látszólag igen, hiszen ott ugráltak körülötte, csüngtek a szavain, rajongtak érte. Ették a kenyeret, amit megszaporított a számukra, és minden nyavalyájukkal és bűnükkel megkereshették: szabadulást adott. És mit tett ez a nyáj? Mit tett ez a sok ezer ember, akik állítólag annyira szerették őt, és megértették, amit tanít nekik? Az első adandó alkalommal hátat fordítottak neki. Igen, Pilátus megkérdezte, hogy kit szeretnének Őt, vagy Barabást. És a tömeg Barabást választotta.
Nem tudom, mit szeret Isten az embereken. Hiszen, ha csak arra gondolunk, hogy Isten nevében az emberek mennyi őrültséget összehordanak, mennyi szánalmas tettet visznek véghez, mennyi szart ráfognak, hogy ezt vagy azt várja el, hogy milyen alaposan megbüntet Isten népeket, mert megérdemlik, és még sorolhatnám. Annyira nagyon buták az emberek, annyira beszűkült az igazság látásuk, annyira mérhetetlenül csökönyösek. Komolyan nem értem, hogy Neki, mikor itt volt a földön, hogy volt türelme hozzánk? Miért, miért szeret minket? Hiszen látta, sőt biztos vagyok abban, hogy előre látta, hogy semmit nem fognak fel abból, amit mondott. Nem lennék jó istennek, nem tudnám ilyen türelemmel szeretni az embereket. A cinizmusom győzne.
Túllépve a társadalmi, vallási és morális korlátokon, amiket az emberiség minden korban az Isten köré húzott, végre megértettem az Evangélium üzenetét: szabad vagyok, mert Isten mindentől függetlenül és minden feltétel nélkül szeret.
Alkalmazzuk elsőként ezt az önbizalom/önértékelés kérdésére. Ez egy igen nehéz kérdés jelen társadalmunkban. Alapból mindenki a külsőn kezdi ezt, aztán, jobb esetben, talán hangsúlyt kapnak a belső értékek és hibák is. Ez persze mind baromság. A belső, ugyanúgy, ahogy a külső is, egy hamis kép, egy illúzió, minták követése, vagy elutasítása. Csak mivel kisebb hangsúlyt kap ma a belső a külsőnél, így minden önmagát rendkívül okosnak tartó ember a belső értékekre, és a hibák felismerésére akarná tanítani az embereket. Ez azonban szerintem téves. Az önbizalomnak egyetlen igazi forrás létezik: Isten szeretete. Az értékek és a hibák javarészt relatívak, valamilyen rendszerből tekintve számítanak értéknek, illetve hibának. Isten szeretete azonban rendszerfüggetlen, mindig adott a számomra. Nézzük meg mik is szokták az önbizalmat lerombolni: javarészt az, hogy valamilyen adottságom/gyöngeségem miatt képtelen vagyok a társadalomban elfogadott külső és belső normák szerint élni. Ismét arról van szó, hogy egy rendszernek nem tudok megfelelni. Ekkor jobb esetben mindent megteszek annak érdekében, hogy ezekhez a normákhoz igazítsam magam, rosszabb esetben belesüllyedek a depresszióba emiatt, ami csak növeli a cselekvőképtelenségemet, ami miatt még inkább egy selejtnek tartom magam. És kész is az ördögi kör. Ha azonban kiindulásnak az Isten szeretetét vesszük, hogy nem lehet semmi baj, mert Isten szeret, hogy értékes vagyok, mert az Isten annak tart engem, hiszen megteremtett, és ez az Isten mindig velem van, szóval ha ez az életérzés van bennem fundamentumként, valami hihetetlen más kép rajzolódik ki.
Azt mondom tehát nektek: ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több-e az élet az eledelnél, s a test nem több-e a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, s csűrökbe sem gyűjtenek: mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti többet azoknál? Ugyan melyikőtök hosszabbíthatja meg életkorát akár egy rőfnyivel is, ha aggodalmaskodik? És a ruha miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezei liliomokat, mint növekednek. Mondom nektek: még Salamon sem volt minden dicsőségében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig Isten így öltözteti a mezei virágokat, amely ma virít, de holnap kemencébe kerül, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? ne nyugtalankodjatok tehát és ne kérdezzétek: Mit eszünk? vagy: Mit iszunk? vagy: Mibe öltözzünk? Mindezt a hitetlenek keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy minderre szükségetek van. Ti keressétek elsősorban Isten országát és annak igazságát, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnapi nap majd gondoskodik magáról. Elég a mának a maga baja.
Ez egy hedonista üzenet? Igen, az. Na akkor nézzük a korrekt életet élő ember problémáját ezzel az üzenettel: felelősséggel tartozom a páromért, a gyerekeimért, a szüleimért, etc. Nem tehetem meg, hogy ne gondoljak a jövőmre, a gyerekeim jövőjére. Igen is gondoskodnom kell, gyűjtenem kell, építenem kell. Naná, még szép hogy felelősséggel tartozik, hiszen önmaga áhítozott erre a felelősségre, amikor azért könyörgött Istenhez, hogy találja meg végre az igazit, legyen végre párja, legyen végre családja. Mit is mondott Ő az apostolainak, amikor azok megjegyezték egy tanítás után, hogy nem érdemes megházasodni? Azt mondta:
Nem mindenki tudja ezt felfogni, csak akinek Isten megadja.
Az emberek nagy többsége nem tud mit kezdeni a szabadságával, nem tud megelégedni azzal, hogy Isten szereti őket. Végső érvként azt hallottam: ha nincs családod ki lesz melletted mikor beteg leszel, vagy haldokolsz? Hát igen-igen. A család a biztosíték arra, hogy mindig szeretet vesz körül (vagy nem), de a legjobb út erre. Biztonságos, biztonságos, és biztonságos. Ezer félelem dolgozik benned, és a legjobb út arra, hogy a félelmeid nagy részét a szőnyeg alá seperhesd, hogy családod lesz, és bennük teljesedsz ki. Abban a szeretetben, amit a család jelent. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy ez egy Istennek nem tetsző út lenne, közel sem. Arról van szó, hogy családot elsősorban szerintem az az ember vállal, aki nem mer ilyen mértékben hinni/bízni Isten szeretetében, és nem mellesleg vágyik arra, hogy gyereke legyen, így megteremti maga körül (jobb esetben) az őt szerető emberek közösségét. És ez a teremtő munka szerintem nagyon tiszteletre méltó, nagyon nagy dolog, de ugyanúgy felelős pozíciót jelent, mint a Teremtőnek az, hogy minket megteremtett. Ez a felelősség ugyan összeegyeztethető lenne az Isten szeretetére támaszkodó hedonizmussal, de ahhoz szerintem olyan társ kell melléd, aki ezt hasonlóan át tudja élni. Ha nem tudja átélni, akkor szerintem nagyon nehéz ez az összeegyeztetés. Pláne ha önmagad olyan ember vagy, aki alapból a felelős magatartásban tudod értelmezni saját egzisztenciádat, akkor ez az összeegyeztetés talán még nehezebb.
Annyi mindentől félünk mi emberek. És félelmeinket leküzdeni talán úgy a legegyszerűbb, ha olyan jövőt építünk, olyan személyiséget építünk, ami biztonságos a gyenge tartományokkal szemben. Jól körülbástyázza azokat. Lehet így élni, és ettől Isten ugyanúgy fog szeretni, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy boldog légy, de nem az a nagy dolog, hogy az élet természetesnek nevezett rendjébe belekényszerítsd az üzenet szavait, hogy életed igazolást nyerjen Általa is, mert ezt minden Őt istenének kikiáltó vallás megteszi. Az a nagy dolog, mikor rájössz, hogy ez a hedonista felfogás nem követel semmilyen rendszert. Isten szeret. Ez az alfa és az omega. Nincs semmi más és nem is kell semmi más. Túl a vallási, társadalmi, erkölcsi rendszereken, túl mindenféle, az emberek által követendőnek és megszívlelendőnek tartott természetesnek nevezett életformán, kijutva a peremvidékre, ahol már semmilyen emberek által felállított fal nincs közted és Teremtőd között, megízlelheted Isten szeretetét önmaga tisztaságában és teljességében. Aquinói Szent Tamás a tűzbe akarta dobni minden teológiai megfontolását, mikor szembe találkozott Isten szeretetével, Assisi Szent Ferenc az evangéliumot adta át a tőle regulát követelőknek. Ők is rájöttek arra, hogy nem lehet emberi szavakba beleönteni, emberi rendszerbe belefoglalni a tökéletes életet, mert "Nézzétek az ég madarait..."
Egyre kevésbé félek bármitől is. Nincs semmim. Nincs biztosítékom a jövőmre, nem küzdök azért, hogy családom legyen, sőt ha lehet, és nem is szeretnék családot, nekem az túl nagy felelősség, dolgozni is csak annyit szeretnék, amit feltétlenül muszáj. Nincsenek nagyra törő terveim, nincs éltre szóló célom. Nincs határozott értékrendem, nincs világosan körbebástyázott erkölcsi felfogásom. Nincsenek értelmesnek nevezhető álmaim, lokális céljaim is eléggé dili dolgoktól vannak motiválva. Nincsenek filléres emlékeim, bármilyen tulajdonom, amihez feltétlenül ragaszkodnék. Nincs a rendszerekből megítélve tökéletesnek nevezhető testem, sőt ilyen lelkem sincs. Egy valamim van, csupán egy valamim: Isten szeretete az enyém. Mitől féljek? A haláltól? Fölösleges, hiszen akkor végre majd Vele találkozom. Attól, hogy bármi eszembe jut, amit igazán szeretnék megismerni, megízlelni, akkor nem lesz mellettem és nem támogat minden kegyelmével, hogy azt el is érjem? Mindig velem van és bőségesen árasztja rám kegyelmének ajándékait. Nincs semmi, amitől félnem kellene. Ez az igazi szabadság. Nem abból fakad az önbizalmam, hogy látom az értékeimet és a hibáimat, hiszen ezek javarészt rendszerfüggőek, eképpen relatívak. Sőt abból sem, hogy egyre többen "rajonganak" körülöttem, mert a "rajongók" többsége emberileg olyan, akikkel semmilyen értelmesnek nevezhető kapcsolatot nem tudnék kialakítani. Egyetlen dologból fakad az önbizalmam: abból, hogy a Teremtőm szeret. Semmi más nem kell, mert ebből minden felépíthető, és mindig minden újra építhető. "Nézzétek az ég madarait..."
Isten szemüvege
Minden ember Isten szeretetének egy egyszeri és megismételhetetlen darabját hordja magában, és életünk igazi célja, hogy e legbelső titkunkat minél jobban megismerjük és kibontakoztassuk.
Ha azt a kérdést kezdjük el feszegetni, hogy ki az ember, akkor számomra mindig a legbelső réteg a kiindulás, ez a belső titok. Másképp fogalmazva: megvizsgálom önmagamat, vagy a másik embert az Isten szemüvegén át: Kinek lát engem/őt az Isten?
Isten szemüvegén át vizsgálni egy másik embert a legfantasztikusabb és a legfájdalmasabb dolog egyszerre. A legfantasztikusabb azért, mert megláthatod a másik ember igazi mélységeit, igazi csodáját, igazi tiszta lényét. A legfájdalmasabb pedig azért, mert látod, hogy életvitelével, magatehetetlenségével, önmaga elől való menekülésével, félelmeivel mennyire elfojtani igyekszik e belső csodát.
Isten szemüvegén átnézve világos: nem azért kell minél inkább felszínre hoznunk e belső csodánkat, mert azt bárki is kötelezővé tette, hanem ez boldogságunk egyetlen és igazi kulcsa.
Egyszer megkérdezte valaki, hogy mit jelent számomra az imádság, miért fontos nekem, hogy imádkozzak. A válaszom ma ez: az imádságban, amikor képes vagyok átlépni a gondolatok és érzések belső kavalkádján, akkor Isten megengedi, hogy az ő szemüvegén át nézzem meg kicsit önmagamat, vagy a számomra fontos embereket. Az imádságban nézhetek át Isten szemüvegén.
Krisztus Evangéliuma
Először egyben az egészet. Hosszú évek gondolkodása juttatott el idáig. Bár ez az első megfogalmazás, és még nagyon sok hibát hord magában, de lényeg talán már látható mögötte. Én ezt gondolom az evangélium igazi üzenetének.
I. Kezdetben
1. A paradicsomi állapot
Hogy megértsük az igazi üzenetét Krisztus evangéliumának, nagyon mély gyökerekig kell visszamenni. Meg kell érteni, mi a paradicsomi állapot. Ki volt ott az ember, kezdetben. Ezt az állapotot én úgy tudom elképzelni, ami előképe lehet Isten országának. Az ember, aki teljes harmóniában él önmagával, embertársaival és az egész teremtett világgal. Átérzi Istent, aki minden élet gyökere, és halál nem más, mint visszatérés Istenhez. Nem vált ki szorongást, és félelmet a halál tudata, egy teljesen természetes dolog, ami az élet része. Az ember átérzi, hogy minden az övé, hiszen Isten mindent a kezébe adott, de tisztelettel bánik a teremtett világ kincseivel. Használni akarja és nem kihasználni. Mindent, még önmaga életét is Isten ajándékának tekinti, ajándéknak, amire vigyáz, amit óv, tisztel és szeret. Az ember valahogy képes átérezni az élet természetes rendjét, és önmagát is e rend részének, és nem meghatározójának tekinti.
2. A kísértés és a bűnbeesés
Mi vezet ki egy ilyen nagyszerű állapotból? Miért igényel az ember ennél többet? Hisz minden adva van neki, Isten szeretetét nap, mint nap a saját bőrén érzi. Nem, a kivezető utat ebből az állapotból semmi nem magyarázza, ha csak, egy külső hatás, valaki, aki a rend felett van, nem mozdítja ki ebből az állapotból az embert. Igen, nem tudjuk a Kísértő nélkül megmagyarázni a paradicsomi állapot megszűnését, mert csak egy külső kísértő sugalmazhatta azt az ember számára, hogy „nincs szükségem arra, hogy e harmóniában éljek, mert ÉN akarom eldönteni, hogy mi nekem a rossz és mi nekem a jó”. És azzal, hogy ez megfogalmazódott az ember szívében, fel is bomlott a paradicsomi állapot. Az ember, aki addig csak abban a harmóniában tudta önmagát értelmezni, aki addig tisztában volt a saját magával és azzal, hogy mi a helye a világban, hirtelen magára maradt. Nem tudta eldönteni, hogy ki ő, és mit is akar. Hirtelen nem volt célja az életének, csak az a szabadság, hogy ő dönt innentől saját magáról, és ha rosszul dönt, neki kell viselnie annak a terhét.
3. A bűnbeesés következményei
A félelem, a szorongás és a kétségbeesés beköltözött az ember szívébe. Különösen a halál tényével nem tudott innentől az ember mit kezdeni. A szeretet szerepe immár nem a harmónia teljessége, hanem e félelmek, szorongások és kételyek hűsítésére szolgáló erény. Joggal mondhatjuk, hogy a bűn zsoldja lett a halál. Elveszteni szeretteinket, elveszteni saját életemet. És az ember menekülni akart, menekülni, hogy ne kelljen nap mint nap szembenéznie saját magával. A legjobb ilyen menekülés a munka lett, mert avval legalább lefoglalhatja önmagát és gyarapodni is tud általa. Az ember-ember kapcsolatokat is megmérgezte ez az önzés. Mert rájöttek az emberek, hogy egymást is akadályozzák saját szabadságuk kiteljesedésében. Így szükségszerűen létrejöttek a vezetők és a vezetettek, a magántulajdon, a gazdagok és szegények, vagyis kialakult egy egészen új, nem a harmóniára, hanem az ember eredendő önzésére felépülő társadalmi rend. A természet-ember kapcsolatot is szétmérgezte az ember önzése, az ember többé nem tudott harmóniában élni a teremtett világgal. A birtoklási vágy beteljesítése sokkal fontosabb lett az eredendő harmóniánál. A világ azóta is sínyli az ember bűnbeesését.
II. Kőtáblák
1. A társadalmi/vallási rendszerek kialakulása
Ha arra gondolunk, hogy ember innentől maga akar és maga kénytelen dönteni abban, hogy mi a rossz és mi a jó neki, akkor szükségszerűen kialakul néhány alapvető dolog.
Nyilvánvaló, hogy mindenki mást fog jónak és rossznak ítélni, de lesznek egyes emberek között hasonló tendenciák. És a hasonlóságok determinálják az azonos erkölcsi nézeteket vallók közösségeinek kialakulását. A vallás és a nemzet kezdetben egybe forrt. Bár a vallásos hajlam az emberben a bűnbeesés előtti időkből való, de vallások innentől erkölcsi tanítások betartásává válnak, amik leírják, hogy hogyan kell élned, ahhoz, hogy boldog légy, leírják mi a jó és mi a rossz. Így fogalmazódtak meg az első törvények, így alakult ki a jog.
A közösségekben evidens volt, hogy lesznek vezetők, mert nem minden ember alkalmas arra, hogy a bűnbeesett szabadságával élni merjen, sőt a legtöbb ember erre nem alkalmas. Így lesznek azok, akik lerakják szabadságukat és magukra veszik valamilyen rendszer erkölcsi tanainak igáját, és lesznek azok, akik mindig a rendszer élén állnak, és a felmerülő kérdésekben nyilatkozni van joguk, hogy mi a rossz és a jó. A hierarchia is determinálódik a bűnbeesés által.
2. Isten dinamikája a teremtett világban
Egy pillanat erejéig próbáljunk meg magunkat belegondolni a Teremtő helyébe. Egy ilyen világba hogyan tudna ő belépni, hogyan tudna ő az embernek irányt mutatni?
Az első és legfontosabb: Isten úgy akarja megszólítani az embert, hogy annak szabadságát véletlenül se korlátozza, az ember szabadon dönthessen mellette. Vagyis nem fog félelmetes hatalmasságként megjelenni a bolygón. Nem fog megakadályozni semmilyen, az ember döntéséből fakadó tragédiát. Isten nagyszerűsége ott mutatkozik meg, hogy bármekkora legyen is a káosz, amiben az ember van, Isten valahogy a természeten át mégis egy sokkal nagyszerűbb választ ad, mint amit bárki megálmodhatna. A kegyelem a természetre épít és teljessé teszi azt. Isten működésének a nagyszerűsége az, hogy teljesen láthatatlan marad az emberi szem számára, és mégis felfedezhetjük folytonosan működésének ujjlenyomatait, ha keressük. Nem tomboló vihar, perzselő tűzvész, vagy pusztító földrengés, hanem enyhe szellő suhogása. Mert csak így, csak ezzel a nagyon finom, szeretetre hangolt megjelenésével tud a bűn által megsebzett ember számára hitelesen és igazságosan megnyilvánulni. Semmit nem kényszerít ránk.
Igen, Isten tökéletesen átlátja, hogy mekkora teher e szabadság az ember számára, hogy e szabadság miatt igazságérzete teljesen eltorzult (hiszen igaz az, amely rendszer/vallás béklyóit magamra vettem, és aki nem azt vallja, az bűnös). Ugyanakkor meg akarja mutatni, hogy e szabadsággal az ember olyan boldogság részese lehet, ami messze túlmutat a paradicsomi állapot boldogságán.
3. A mózesi szövetség megkötése
Ezt megmutatni úgy, hogy mindeközben Ő maga ama bizonyos enyhe szellő suhogása maradjon, egy őt már rég elfeledett világban nagyon nehéz. Ki kellett választani valakit, aki meghallja az ő szólító szavát, és hallgat rá. Ábrahám ezt tette. Istenben Ábrahám felfedezte az Urát, és Isten a természet rendjén át bőkezű volt ezért Ábrahámmal. Létrejött egy nép, aki Ábrahám és a pátriárkák által már legalább hallott Őróla. És a megfelelő pillanatban Mózes által Isten szövetséget kötött-e néppel. Mennyire egyszerű szövetség is volt ez. Nyílván nem lehetett nagyon bonyolult, hiszen igazodnia kellett az akkori világrendhez, nem volt még kész a világ sem, és e kiválasztott nép sem arra, hogy Isten kegyelmének teljességét megismerje. Így jöttek a kőtáblák. 10 egyszerű törvény. 10 pont arról, hogyan kell élned. Meg mellé számtalan sok ígéret, hogy ez még nem a teljesség, de egyelőre ezt tartsátok. És mi lett belőle? A szavak, a törvény betűi magukon hordozzák az értelmezés problémáit. Nem, egyetlen törvény sem fed le minden szituációt, hiszen minden ember más, és ezért e 10 törvény is teljesen törékenynek bizonyult. Nem lehet szavakkal kimondani, hogy mi a jó és mi a rossz, mert minden ember mást fog e szavak alatt érteni. Ennek belülről, az ember lelkiismeretéből kell fakadnia. A legtöbb ember azonban igényli a betűket, hogy legyen egy fix pont, egy leírt szöveg, ami a meghatározza az élet játékszabályait. Ha van igazi tragédiája a bűnbeesésnek, akkor az ebben nyilvánul meg. Az ember betűk szerint akar boldog lenni. És mi lett? A 10 törvényhez az évszázadok során még hozzájött ezer apró szabály, és végül a szabályok rendszerében a lényeg elveszett. Isten úgy jelenik meg az ember számára, aki törvényeket hirdet, aki korlátoz és aki ezen korlátozó törvények szerint ítél. Nade ehhez nem kell Istennek lenni. Ezt bármely emberi társadalom reprodukálni tudja. Isten elveszett a törvények között. A törvény egyenlővé vált Istennel.
Mégis, e nép tudatában ott élt Isten, aki már egyszer szövetséget kötött, és aki megváltót ígért. És mikor a törvények az emberi felfogás és a bűnbeesés következményei miatt csődöt mondtak, született valaki, e népnek egy gyermeke, akiben teljessé vált a szövetség.
III. Jézus Krisztus
1. A törvények igazi gyöngesége
A törvények hirdetésének van egy nagyon súlyos problémája: az embert boldogtalanná teszi. Az ember a szabadságát, hogy eldöntheti mi számára a rossz és mi számára jó, ha a bűnbeeséssel is kapta meg, a természetében hordja. És nem tud boldog lenni úgy, hogy a természetének ezt a részét egy vallási/társadalmi rendszer béklyóinak felvállalásával megpróbálja kiiktatni. Másrészt, ha most egy pillanatig Isten végtelen szeretetére gondolunk, amivel az emberhez mindig is fordult, és a dinamikára, ahogy az embert megszólítja, olyan primitív megoldásnak tűnik, hogy kiáll az emberek elé és kihirdeti a törvényeit. Ez nem Őrá vall. Ő úgy mutatja meg saját nagyszerűségét, hogy a jelen szituációból, az ember megsebzett természetéből hozza ki a legnagyobb csodát. A legnagyszerűbb örömöt és boldogságot.
A törvény másik gyöngesége az, hogy miért is kell megtartani? Jób szerint a földi boldogságért, később már a feltámadás lehetősége is elő került, mint lehetséges válasz a halál problémájára.
2. Krisztus üzenete
A válasz, az igazi végső válasz Jézus Krisztusban hangzott el.
Tanításának üzenete: ha Te akarsz dönteni a jó és a rossz között, akkor dönts, de döntésedet ne a félelem, a kétségbeesés, a szorongás motiválja, hanem a hit, a bizalom és a szeretet.
Keresztjének üzenete: ha Te akarsz dönteni a jó és a rossz között, akkor dönts, de ha rosszul döntöttél, tekints föl a keresztre, és tudd: Általa, Vele és Benne minden megbocsátatott. Nézz szembe döntéseddel, tanulj belőle, és tudd, hogy van újrakezdési lehetőséged. A kereszt jelentése ez: Isten mindig megadja az újabb esélyt.
Feltámadásának üzenete: a halál ténye se rettentsen el, és az se a félelmet, a kétségbeesést és a reménytelenséget váltsa ki belőled. Krisztusban ugyanis van feltámadás.
3. Az üzenet következményei
Szabadság: ez egy igazi isteni válasz a bűnbeesésre. Isten ugyanis az evangélium üzenetét a bűnbeesés által megsebzett, de a bűnbeesésben megszerzett szabadság nélkül már boldogtalan emberi természetre építi rá. Nem törvényt hirdet, hanem megváltást ad. Tanításával pedig rávilágít arra, hogy minél inkább a bizalom és a szeretet motiválja döntéseidet, szabadságod gyümölcsei annál inkább a boldogságot fogják megadni neked, hiszen a félelem és a szorongások által meghozott döntések sem szabad döntések.
Univerzalitás: élheted az életedet bármely vallási/társadalmi rendszer szerint, bármilyen nagy erkölcsi kódex utasításai szerint, hisz a szabadságod azt is jelenti, hogy eldöntheted, hogy melyik tanrendszert tekinted jónak. A megváltás egyetemes. A tanítás, a kereszt és a feltámadás üzenete mindezek fölött áll.
Véglegesség: a megváltás, mint Isten válasza a bűnbeesésre, teljes, és minden emberi elképzelést felülmúló. Ezért nem várunk újabb szövetséget, újabb kinyilatkoztatást.
4. Személyes vonatkozások
Van a megváltás misztériumának egy nagyon mély személyes vonatkozása is. Az, hogy Isten az ember jelen állapotára adott ilyen minden felül múló, teljes és tökéletes választ, egy nagyon mély bizalom alapja lehet a személyes életemben. Lehet bennem akármekkora káosz, lehet bennem akárhány egymásnak ellentmondó vágy, Isten tud erre olyan megoldást adni, ami messze felülmúlja bármilyen elképzelésemet. Ugyanúgy, ahogy a bűnbeesett emberi természet sem korrigálta, hanem arra ráépítve mutatta meg végtelen gazdagságát, az életem káoszát sem kezdi majd el korrigálgatni és nem fog olyat kérni tőlem, amivel saját természetemnek kellene csorbulnia, hanem ráépíti a tökéletes megoldást. Ez az enyhe szellő suhogásának igazi ereje, így jelenik meg Isten működésének dinamikája a személyes életemben. És e megjelenés legszebb bizonyítéka, hogy lehetséges, maga Jézus Krisztus, akiben megszületett a bűnbeesés problémájára a tökéletes válasz.
Miközben persze egyre mélyebben megértem valódi vágyaimat, kivilágosodik előttem az is, hogy mely vágyaim azok, amik nem is igaziak, amik nem is fontosak, nem kellenek. Ez persze idő és tapasztalat. A lemondás lényege az, hogy az ilyen vágyaimat engedjem el. De ez már nem fájdalmas, nem boldogtalanságra vivő, hanem egy belső belátásból fakad, vagyis nem egy kényszeres lemondásról van szó, hanem belülről fakadó, engem ténylegesen boldogságra vezető lemondásról.
A wimexek
A jövő kezdete
A wimexek kicsi faemberek voltak. Mindegyik faembert egy Éli nevű fafaragó készítette, akinek műhelye a falu feletti hegy tetején állt. Mindegyik wimex más és más volt. Némelyiknek hosszú orra volt, a másiknak nagy szeme, néhányan közülük magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Volt, aki kalapot viselt közülük, mások kabátban jártak. De mindnyájukat ugyanaz a fafaragó készítette, és mindannyian ugyanabban a faluban éltek.
A wimexek mindennap reggeltől estig ugyanazt csinálták: matricákat ragasztgattak egymásra. Mindegyiküknek volt két doboza: az egyikben arany csillagok voltak, a másikban pedig szürke pontocskák. A wimexek városszerte mást se csináltak, csak naphosszat ezeket a csillagokat és pontokat ragasztgatták egymásra. A szépek, akiknek a fájuk sima volt, a festésük pedig jó, mindig csillagot kaptak. De ha valakinek a fája durva volt, vagy a festék lepergett róla, szürke pontokat kapott a többi wimextől. Az okosak is csillagokat kaptak, meg azok is, akik nagy botokat tudtak a fejük fölé emelni, vagy át tudtak ugrani magas dobozokat. Voltak olyanok is, akik nagy szavakat tudtak mondani, vagy éppen szépen tudtak énekelni; a wimexek ezeknek is csillagokat adtak, amelyek egy-egy wimexet már teljesen beborítottak. Amikor csillagot kaptak, a wimexeket olyan jó érzés töltötte el, hogy gyorsan csináltak megint valamit, hogy újfent kapjanak egy csillagot.
Mások ellenben csak keveset tudtak felmutatni, s így szürke pontokat kaptak. Pancsenelló is ilyen volt. Bár ő is megpróbált magasra ugrani, mint a többiek, de mindig elesett. Amikor elesett, a többiek köréje gyűltek, és szürke pontokat adtak neki. Néha, egy-egy ilyen szerencsétlen esés során Pancsanellónak megsérült a fája - ekkor a többiektől újabb szürke pontokat kapott. Ilyenkor próbálta megmagyarázni, hogy miért esett el, de mentegetőzése esetlenül sült el, és végül újabb szürke pontokat adtak neki. Egy idő után Pancsanellónak olyan sok szürke pontja lett, hogy az utcára sem akart kimenni. Attól félt, hogy valamit rosszul fog csinálni - mondjuk otthon felejti a kalapját vagy belelép egy tócsába - és akkor a wimexek megint egy újabb szürke ponttal válaszolnak.
– Megérdemli a sok szürke pontot, nem jó faember. - helyeseltek a többiek.
– Nem vagyok jó wimex - mondogatta. Ha néha mégis elment hazulról, olyan wimexek társaságát kereste, akiknek szintén sok szürke pontja volt. Közöttük jobban érezte magát.
Egy napon találkozott egy olyan wimex-szel, akihez fogható azelőtt még soha nem látott. Nem voltak rajta se szürke pontok, se pedig csillagok. Csak egyszerűen fa volt. Krisztinának hívták. Na nem mintha a wimexek nem próbáltak volna meg rá is matricákat ragasztani, de a matricák egyszerűen nem ragadtak rá. Néhányan csodálták Krisztinát, mivel nem voltak rajta ilyen pontocskák, s rohantak hozzá, hogy csillagokat aggassanak rá. De azok leestek róla. Mások lenézték, mivel nem voltak rajta csillagok, és szürke pontot nyomtak rá, ám azok is leperegtek.
„Ilyen szeretnék lenni. - gondolta Pancsanelló. - Nincs szükségem senkinek a bélyegére.” Megkérdezte tehát a matrica nélküli wimexet, hogy neki hogy sikerült ezt megcsinálni.
– Könnyen. - felelte Krisztina. - Mindennap elmegyek, és meglátogatok Élit.
– Élit?
– Igen, Élit, a fafaragót. Ott vagyok vele a műhelyben.
– Miért?
– Hát miért nem jössz és nézed meg te magad? Menj fel a hegyre, ő ott van. - s ezzel a matrica nélküli wimex megfordult és tovább ugrált.
– De biztosan nem is akar majd velem találkozni! - kiabálta Pancsanelló, de Krisztina nem hallotta meg.
Pancsanelló hát hazament. Leült az ablaknál, és nézte a faembereket, amint buzgón sürögtek-forogtak, és adogatták a csillagokat és pontokat.
– Ez így nem jó. - motyogta magában, és elhatározta, hogy meglátogatja Élit.
Felment a szűk ösvényen a hegytetőre, és belépett a műhelybe. Fa szemei kerekre nyíltak a csodálkozástól, mikor meglátta a hatalmas méreteket. A szék akkora volt, mint ő maga. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy ráláthasson a munkaasztalra. A kalapács olyan hosszú volt, mint a karja. Pancsanelló nagyot nyelt.
– Itt aztán nem maradok - gondolta és megfordult, hogy elmenjen.
Ekkor hallotta, hogy valaki a nevén szólítja.
– Pancsanelló!
A hang mély volt és erős. Pancsanelló megállt.
– Pancsanelló! Milyen jó, hogy látlak! Gyere, hadd nézzelek meg!
– Te tudod a nevem? - kérdezte a kis wimex.
– Hát persze. Én készítettelek.
Éli lehajolt, felvette, és egy padra ültette.
– Hmmm… - mondta a készítő elgondolkodva. - Úgy látszik, rossz jegyeket kaptál.
– Én nem akartam, Éli, igazán mindent megpróbáltam…
– Ó, előttem nem kell védekezned, gyermekem. Engem nem érdekel, hogy a többi wimex mit gondol.
– Nem?
– Nem. És téged se kéne, hogy érdekeljen. Kik ők, hogy csillagokat meg szürke pontokat osztogatnak? Ők is wimexek, ugyanúgy, mint te! Az, hogy ők mit gondolnak az nem számít, Pancsanelló. Csak az számít, hogy én mit gondolok. És én úgy gondolom, hogy te nagyon értékes vagy.
Pancsanelló nevetett.
– Én? Érdekes. Dehát én nem is tudok gyorsan menni, nem tudok ugrálni, jön le rólam a festék… Miért vagyok fontos neked?
Éli Pancsanellóra tette a kezét, és nagyon lassan így szólt:
– Azért, mert az enyém vagy. Ezért vagy nekem fontos.
Pancsanellóra még soha senki nem nézett így. Legkevésbé nem az alkotója. Azt se tudta, mit mondjon.
– Mindennap vártam, hogy elgyere - magyarázta Éli.
– Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak bélyegek.
– Tudom, ő már beszélt nekem rólad.
– Miért nem ragadnak rá matricák?
– Azért, mert eldöntötte, hogy az, amit én gondolok őróla, fontosabb neki, mint amit az emberek gondolnak. A matricák csak akkor ragadnak, ha hagyod őket.
– Micsoda?
– A matricák csak akkor ragadnak, ha azok fontosak neked. Minél inkább bízol a szeretetemben, annál kevésbé lesznek fontosak a matricák.
– Nem vagyok benne biztos, hogy értem-e, amit mondasz.
– Majd megérted. De az időbe fog telni. Sok matricád van. Most csak annyi a teendőd, hogy gyere el hozzám mindennap. És hadd emlékeztesselek arra, hogy én törődöm veled. - Éli leemelte Pancsanellót a padról, és letette a földre.
– Ne felejtsd el - szólt utána Éli, miközben a wimex kilépett a házból - te értékes vagy, mert én alkottalak téged. És én nem tévedek.
Pancsanelló nem állt meg, de a szívében ezt gondolta: „Azt hiszem, ezt komolyan mondja.” És amikor ez megfogalmazódott benne, egy szürke pont lehullott a földre.
Átrendezés
Egy kicsit átrendeztem a blogom két okból is. Egyrészt azért, hogy egy helyen legyen, ami egybe tartozik, másrészt azért, hogy az ember, ha idetéved, ne rögtön a legprovokálóbb, vagy legönelemzőbb bejegyzéseimmel találja szembe magát. De NO PARA, minden bejegyzés megvan, és minden komment is. :)
Játék
Hihetetlen hatalom a szabadság. Egyre inkább látom, hogy az embereknek miért van szüksége "nagy inkvizítorokra", miért van szükségük "magasabb tekintélyekre", akik döntenek helyettük. De a szabadságnak ez csak egy aspektusa.
A szabadsághoz nem csak arra van szükség, hogy túlemelkedj mindenféle közösségi normákon és hagyományokon, hanem arra is, hogy ne ragaszkodj semmihez, még az életedhez sem. Ha nincs semmid, amihez ragaszkodnál, akkor nincs olyan földi hatalom, aki uralkodhatna rajtad, mert semmivel nem tudnak a markukban tartani, semmivel nem tudnak zsarolni, vagy olyan tettekre késztetni, amit nem kívánsz megtenni. Ezt átélni hihetetlen élmény. Látni az emberek reakcióit, mikor e szabadság megnyilvánul benned, még inkább az, egy vicces élmény.
Ha eljutsz a szabadságnak erre a fokára, akkor rájössz, hogy az egész élet egy nagy játék. Nem kell túl komolyan venni. Keressük a boldogságunkat, de az igazából bennünk van, bennünk van, mert mi mindannyian Isten végtelen szeretetének egy egyszeri és megismételhetetlen darabját hordozzuk magunkban, vagyis mindannyian teljességre vagyunk teremtve.
Az EQ teszt
Autista vagyok
A pontszámod: 20
A nők átlagosan 47, a férfiak 42 pontot érnek el. A legtöbb Asperger szindrómás, vagy
súlyosan autista 20 pont körül teljesít. A pontszáma alapján Ön az
átlagosnál szerényebb képességekkel rendelkezik mások érzéseinek megértése, és az azokra való
helyes reakciók terén.
Ami soha nem változik meg
"we need a more permanent solution to our problem"
Inkább egy ember haljon meg, mintsem az egész nép odavesszen!